Thaiföld 3/3 - Phuket

Adós vagyok még egy Phukettel, igen. Könnyelműen igérgetek, hogy megírom most már, aztán eljön a "legkésőbb hétvégén" és este nyolckor azon töröm magam, hogy foglaljam össze azt amire Évi szerint már nem is emlékszem :D

De, azért de. Mégha nem is időrendi sorrendben és minden részletére. Szóval Phuket. Phuket - mint ismeretes - sláger nyaralóhely. Az a típusú, ahol mást nagyon nem is lehetet csinálni - legalábbis a többség nem is próbál - mint a tengerparton napozni, este bulizni. Ránk (leginkább rám) egyik sem igazán jellemző, úgyhogy akár ki is hagyhattuk volna, de úgy voltunk vele, a 2 hétnyi szaladgálás után jó lesz egy kis semmittevés. A nyüzsgést és a tömeget viszont szerettük volna elkerülni, ezért Phuket félszigetén olyan helyet kerestünk, ami kevésbé esik frekventált helyre. Ennek persze megvan a veszélye is, hogy a környék, a közlekedés, a szállás, a bevásárlási lehetőségek vagy pl. az éttermek nincsenek olyan minőségűek, mint a forgalmasabb helyeken. Míg az előző két állomásnál kevésbé adtunk a szállás minőségére, itt mindenképpen luxus - legalábbis a mi szintünkön annak számító - körülményeket kerestünk. Természetesen úgy, hogy beleférjünk a keretbe. Szerettünk volna valami bungalós helyet, kis házikók bent a zöldben, viszonylag távol egymástól, ám közel a parthoz... Nos ilyenek valóban léteznek, de nem Phuketen, hanem a közeli kis szigetecskéken. Van ezekből számos, az áruk sem vészes, viszont az oda és vissza jutás konkrét időre van korlátozva. Lehet tudni, napi rendszerességgel mikor megy ill jön vissza hajó. Az időzítés miatt nem tudtuk volna megvalósítani azt, hogy a "nyaralásunk" végén, egy lendülettel (az átszállások közti néhány órás várakozást leszámítva) egyenesen térjünk haza. Így tehát maradtunk Phuketen, ahogy már említettem a keleti parton, ott pedig az Ao Chalong villában. Itt viszont külön házikót választottunk, sea view-val vagyis tengerre néző kilátással. Azt leszámítva, hogy a tenger valójában a kikötő volt, a part ill. a víz fürdésre alkalmatlan, tényleg fantasztikus helyet találtunk. Ezt majd a fotók is megerősítik nektek! Kicsit zsákbamacska volt, mert jót - rosszat összeolvastunk róluk, de bátrak voltunk és nyertünk :)

Programokat előre nem szerveztünk, de a helyszínen, a recepciósok segítségével beiktattunk párat. A napokat úgy osztottuk be, hogy egy nap pihi (napozás, punnyadás a medence partján), egy nap kirándulás, aztán újabb pihi következzen. Első alkalommal a James Bond szigetre, más nevén a Ko Tapu-ra látogattunk el. Ez arról híres, hogy a '74-es James Bond film, a The Man with the Golden Gun (Az aranypisztolyos férfi) egy meghatározó része itt játszódik.

Odafele vezető úton meglátogattunk egy gumifa ültetvényt és üzemet, megálltunk a Suwankuha barlang szentélynél (majom templomként is csúfolják), egy ebéd erejéig kikötöttünk a Koh Pan-yi nevű halászfaluban (ami egy "vizicigányok" által lakott, cölöpökre épített "település"), visszafelé pedig kenuzni vittek minket Tum Talu sziklái közé és alá. Felesleges mondanom, hogy szuper nap volt :)

Előző napon egyébként sikerült nagyon csúnyán leégnünk. Csak részlegesen itt-ott, de ezeken a helyeken durván. Én pl. alig tudtam lépni, a bokámtól a combomig vörös volt a lábam és izületi fájdalmaim is voltak. Nem először, de amilyen hülye vagyok, biztos hogy nem utoljára :( Már a James Bondra is szándékosan hosszú ujjú ingben mentem, a kenuban pedig takartam a lábam a napsütés elől. A következő pihi alkalmával a medence árnyékos részén a vízben áztattuk égési sérüléseinket, így elviselhető volt a fájdalom.

A soron következő aktív napra quadozást találtunk ki, szándékosan délutáni - ha jól emlékszem du. 3-as - alkalomra foglaltunk helyet, remélve, hogy addigra már lemegy a nap. Sajnos nem teljesen ment le és amíg nem tértünk be a susnyásba rodeózni, addig bizony sütötte a combomat. Meséltünk már korábban a quadokról a mátrai kiruccanásunk alkalmával, de itt egyrészt nagyobb gépekkel, másrészt 2 óra hosszat nyomhattuk, olyan terepen, ami itthon nem is lenne adott. Nem túlzok, nagyon-nagyon élveztük! Még azt is ki mertem jelenteni (bár a quad mint olyan, nem helyi specialitás), hogy it's the biggest fun in thailand. Ez utólag talán sértő lehet, valszeg én is zokon venném, ha valaki azt mondaná: Magyarországon a legjobb dolog a ringlispil, de akkor tényleg az addigi programok csúcsának éreztem. Mellesleg van egy másik quad bázis, ahol mégnagyobb motorokkal, mégnagyobb területet lehet bejárni! Mégtöbb pénzért - teszem hozzá gyorsan :D

A szállásunk rendelkezett étteremmel, de annyira nem voltunk elájulva tőle. Aránylag ehető, leginkább átlagosnak nevezhető thai konyhát vezettek, kicsi adagokkal és magas árakkal. Visszaéltek azzal, hogy a közelben tényleg semmi nincs, negyed óra járásra, a kikötőben viszont talált más alternatívát is az ember. Ezt a távolságot sokan nem tették volna meg gyalog, bármifajta motoros, autós kiruccanás viszont plusz pénzbe került. Ezt kellett (vagy a sétát) bevállalnia annak, aki mást akart. Mi ettünk itt is, ott is, attól függően, mennyire voltunk lusták. "Thaiföldön nem szokás a borravaló" - olvastuk az utikönyvekben. Tulajdonképpen idáig nem is volt ezzel gond, tényleg nem igényelték és mindenhol pontosan adtak vissza, itt azonban változott a helyzett, bizonyos helyeken már pofát vágtak, ha lespóroltuk a jattot. Elgondolkoztató, hogy nem az elvárás szüli az igényt, hanem az, hogy mihez szoktatják őket. Mivel ide pénzt költeni jön a túrista, hamar megszokják, hogy az szórja a pénzt...

Következőnek egy Phi Phi (sziget) túrára fizettünk be. Itt, egész pontosan a Maya Bay-en játszódott a DiCaprio féle Sziget. Sajnos - térek egyből a lényegre - ebből mi nem sokat láttunk, mert benéztük a programot. Egy drágább túra vitt volna ki a partra, így ezt a részt csak hajóról láthattuk, ahogy erről a fényképek is tanúskodnak. A Viking Cave-et is csak elsuhanóban vehettük szemügyre, ám Phi Phi előtt még alkalom nyilt "sznorizni" egyet, amit Évi ki is használt, míg én a fedélzetről néztem. Ezután kikötöttünk Phi Phi, ahol benyomtunk az ebédet, majd kaptunk 1 órát szabadon. Évi valami kilátót keresett, ahonnan belátni az egész szigetet, így elindultunk befelé ill. felfelé. Gyorsan levontuk azt a következtetést, hogy bárhol is legyen az a kilátó, nem tudjuk 1 óra alatt kivitelezni a dolgot, így a beach felé fordultunk. Közben nagyjából felmértük, milyen is az élet Phi Phi-n. Nos, nem volt szimpatikus egyáltalán. "Sok köcsög van" - talán ezzel foglalhatnám össze a legjobban. Magyar ember számára a "sziget feeling" érzékeltetné legjobban, másoktól az "el-ibizásodást" olvastam. Hasonló népség és életstílus köszön vissza, mint amit Bangkoknál és a Khao San Roadnál meséltem. Ez itt, a "világ végén", az "érintetlen természet lágy ölén" (dupla idézőjel!)  sokkal elszomorítóbb látványt nyújtott számomra. Lehet, hogy eltúlzom, nem tudom Évi hogyan vélekedik erről. Mindenesetre hatalmas csalódást okozott nekem. A beachre azért még bementünk, gyorsan ledobtuk a gönceinket, megmártóztunk, feküdtünk egy negyed órát, majd usgyi vissza a hajóhoz, le ne késsük. Útközben (átázott rövidgatyámat takargatva, nehogy valaki félreértse) még beugrott egy kötelező görögdinnyés shake, csakhogy a szánk íze édesebb legyen, aztán fedélzetre fel és indulás vissza (kb. 2 óra út) Phuketre.

Több aktív programunk nem volt, ám az utolsó napot nem szándékoztunk a szálláson és környékén tölteni, ezért elmentünk a Nai Harn beachre. Már nem emlékszem, mikor értünk ki (a tűző napot szándékosan elkerültük), de aztán estig maradtunk. Úgy terveztük, hogy a naplementét majd a hegy tetejéről, egy étteremből nézzük, de ezzel picit elcsúsztunk. Az étteremről egyébként egy útikönyvben olvastam, de nem voltam biztos abban sem, érdemes oda felvitetni magunkat, valóban szép-e a kilátás, finom-e a kaja és ezek tükrében megéri-e kifizetni a fuvart felfele. Ezt a tervünket amúgy majdnem fel is adtuk, mikor a fuvardíjról kezdtünk alkudozni. Valaki olyan irreális összeget mondott, hogy nem hittük el. Engem át lehetett volna verni, mert kezdtem megunni a helyzetet, de Évi kitartott, hogy ennyiért nem. Aztán kicsit odébbmentünk és kaptunk egy olyan ajánlatot, amit meg azért nem hittünk el, mert annyira alacsony volt :D Ugyanazért a pénzért nem csak felvitt minket a srác, hanem 2 órán keresztül várt a parkolóban, majd Ao Chalongba vissza!!! Ezek után mi magunk döntöttünk úgy, hogy neki plusz pénzt kell adnunk, de erről picit később! Szóval felmentünk az étterembe, de addigra már besötétedett. Ez volt az utolsó esténk, ezért (meg mert maradt költőpénzünk bőven) szerettünk volna valami extra finomat. Egy nagy tenger gyümölcsei tálat kértünk extrákkal. Én speciel már nagyon ki voltam éhezve valami halra, ezért azt a végére tartogattuk. Amúgy nagyon szép volt maga a tál (ld. képek), de valahogy az íz nem nyújtott katartikus élményt, a hal a végén pedig... Nos arról annyit, hogy a végén lábunknál várakozó kutyus kapta meg (mivel a macska nem volt ennyire türelmes és feladta :)) Mikor befejeztük, megjelent a sofőr srác, gondolom megijedt, hogy elhagytuk a létesítményt. Mondtuk neki hogy sorry, kicsit elhúzódott, mire megnyugtatott, nincs semmi baj. Mikor megérkeztünk a szállásunkra, kiszállt ajtótnyitni, így face to face adhattuk át a pénzt. Először nem értette, miért annyi amennyi, aztán mikor mondtam neki, hogy ez az övé, tegye el, felcsillantak a szemei. Ilyen mosolyt ritkán lát az ember.

Az utolsó napunk délelöttjét a medence környékén tölttük, aztán délben kijelentkeztünk, délután elmentünk ajándékot vásárolni, majd este irány a reptér, Phuketről Bangkokba, Bangkokból Frankfurtba, onnan pedig Magyarországra indultunk. Ez a legszerencsésebb, mikor az ember éjszaka utazik, ilyenkor átalussza az út nagy részét, nem szenved 12 órákat. Ráadásul mellettem nem ült senki, így jobban el tudtunk tápászkodni, mint egyébként.

Rövid konklúzió Thaifölddel kapcsolatban annyi, hogy Chiang Maiba még visszatérünk. Már vannak útvonal terveink, 10-20 évre előre is, de hogy ebből mi valósul majd meg, az a jövő zenéje. Jelenleg pl. semmi pénzem nincs :D

Képek Phuketről ITT!

Roby | 22:24 |

Thaiföld 3/2 - Chiang Mai

Megint egy olyan hét (vagy kettő) jön, amikor nem fogok ráérni semmire, úgyhogy inkább megerőltetem magam és írok.

Ott tartottunk, hogy Bangkok. Mikor Évi elolvasta a beszámolómat, némi iróniával megjegyezte, hogy a pingpong-shows történettel sikerült kiragadnom a lényeget :) Nos igen, tulajdonképpen lehetett volna sztorizni a napi programokról, volt jobb, rosszabb is, de összességében nem ért akkora élmény, igaz, nem is vártam. A nemzeti park, az ottani elefántolás (konkrétan a fáni nyakában ülve) vagy az Ayutthayas látogatás élmény számba ment (még akkor is, ha az utóbbi programra kért magyar idegenvezető rém gyenge volt, ráadásul elcsalta a fele programot), de maga Bangkok már kevésbé.

Nem úgy Chiang Mai. Ez volt az a része az útnak, amit legjobban vártunk és be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. Meg kellett állapítsuk, hogy a Bangkokban töltött hat napból kettőt jobb lett volna átszervezni ide, itt ui. tovább maradtunk volna. CM-ra három nap nem elég! CM-ról egyébként azt kell tudni, hogy Thaiföld északi részén található, errefelé pedig a hegyes, erdős vidék a legjellemzőbb. Mivel mi egyébként is kedveljük az ilyen helyeket, ezért eleve jó pozícióból indult. A szervezett programok is sokat ígértek, de az ottani légkör, az emberek, ételek, stb mind csak erősítettek ezen. CM az a hely, ahova szívesen visszatérnénk és reményeink szerint fogunk is még.

Első nap: Flight of the Gibbon (Canopy, azaz drótkötélpályás csúszka). Ilyenhez már volt szerencsénk itthon, be is számoltunk róla korábban, ám ez sokkal komolyabb volt annál. Egyrészt a környezett miatt (igazi dzsungel, esőerdő feeling), másrészt a kötélpályák hossza és az alattuk tátongó mélység miatt. Nagyon élveztük! Délután a Doi Suthep nevű szentélyhez vittek minket. Eredetileg ez a 2 program olyan időbeosztással megy, hogy egyikről nem érsz át a másikra, ám a kedvünkért megszervezték úgy, hogy mindkettő beleférjen. Ez úgy sikerült, hogy a Doi Suthepre nem join-tourként (betársulva másokhoz), hanem hármasban az idegenvezetővel (pontosabban négyesben a sofőrrel) tettünk látogatást. Korábban Ayutthaya kapcsán említettem a magyar idegenvezetőt, aki egy hatvanas, korát meghazudtolóan fiatalos és vagány pasi volt (aki állítólag 9 éve él kint, thai feleséggel), ám a felkészültsége nem volt kielégítő. Volt pl. hogy a történelmi thai zászlót nem ismerte fel, állításomat (hogy ez lenne az) pedig cáfolta, mindaddig, míg egy thai leányzó meg nem erősítette nekünk. Ciki. Volt hogy vallási témában próbált tudást fitogtatni, ezekkel sok újat nem mondott, ám mikor kérdést tettem fel, besült. Pl. hogy miért is kell mindent 3x csinálni. Egy sztupát (ott csedinek hívják) 3x körbejárni, egy gongot 3x megütni, stb. Nos a Doi Suthephez egy profi kísérőt kaptunk, aki minden kérdésemre válaszolni tudott, sőt kifejezetten örült neki, hogy érdeklődést mutatok a vallásuk iránt. Szuper volt! Visszafelé megkérdezték, mi a tervünk. Mennénk még valahova vagy vigyenek vissza a szállásra. Mi szerettük volta meglátogatni az állatkertet, így odáig kértünk egy fuvart. Ez ilyenkor ingyen van, nem úgy, mintha tuk-tukot vagy taxit hívtunk volna... Itt elbúcsúztunk és beléptünk az állatkert kapuján. Azt leszámítva, hogy állatkertbe bárhol-bármikor szívesen megyünk, alapvetően 2 dologért mentünk. Egyrészt az akvárium, másrészt a bébi panda. Ilyesmi óriás-akváriumra ugyan Bangkokban is lett volna lehetőségünk, ám az ár és az időbeosztás miatt inkább ezt választottuk. Az állatkert akvárium része nem volt egy nagy durranás. Nagy helyen aránylag kevés halat és egyéb vízi élőlényt láttunk, aránylag gyorsan végeztünk is vele. Sajnos addigra már elkezdtek bezárni a különböző részlegek, ráadásul kaját se nagyon kaptunk már, de a bébi panda látogatás még hátra volt. Nem igazán volt tiszta számunkra, hogy "záróra" után hol és mikor fog erre sor kerülni, de mivel egyre többen gyűltünk össze egy helyen, kezdtük elhinni, hogy itt tényleg lesz valami. Fél óra sem telt el, rengetegen lettünk és hosszú sorba állva vártuk, hogy bebocsátást nyerjünk. Pandát még sosem láttunk élőben, ez a része most már kipiálva, ám a "testközelből" élménye elmaradt. Jó hát nem gondoltam, hogy majd simogatni fogunk egy - amúgy kihaló félben lévő - állatfajt, de 2-3 métert reálisnak találtam. Sajnos ennél jóval több, kb. 10 méter távolságra volt tőlünk, a lemenő nap fényében pedig alig megörökíthető. Mindezek ellenére szuper napot zártunk, emlékeim szerint valami finommal a végén...

A második napon Chiang Rai és az Arany Háromszög felé vettük az utunkat. Az Arany Háromszög tulajdonképpen Myanmar (egykori Burma), Laosz és Thaiföld közös határa, melyeket a Mekong folyó választ el egymástól. A Mekong a tibeti fennsíkról Myanmar, Laosz, Thaiföld, Vietnám, Kambodzsa érintésével jut el a tengerhez. Korábban (a Vietnámi utam során) már utaztam rajta, igaz, egy másik szakaszon. Most behajóztunk a háromszög közepébe, vetettünk egy pillantást Myanmar egyik partjára, majd kikötöttünk a laoszi oldalon, ahol lehetőségünk nyílt kobrás wiskeyt innunk és némi szuvenírt vásárolnunk. Előbbit hatalmas üvegburákból (mindben más élőlény ázott) merik ki, tulképp kóstolónak, hogy aztán kis üvegből vásárolj olyat, amilyet szeretnél. Évi is vett az családnak, de persze azóta se mert beleinni senki :D Amúgy volt velünk 2 olasz csávó, akik később Pattayára utaztak... Őket és az úticélt azért említem meg, mert itt a Laoszi határon rengeteg kamu (értsd: másolat) cuccot lehet kapni, szarért+húgyért. Úgy mint pl. Lacoste pólók, ingek vagy Ray Ban szemüvegek, stb. Azután, hogy ezt a két majom megtömött szatyrokkal tért vissza, felvetődött bennünk a kérdés, nem-e csak ezért jöttek volna? Tehát az egész kirándulás másodlagos, a lényeg, hogy Lacosteban feszíthessenek Pattayán. Szánalmas. Bár a burmai határon nem szállhattunk ki, később megálltunk Mai Sainál, ami Thaiföld "northern most" azaz legészakibb települése, innen pedig egy hídon át lehet(ne) sétálni a határon. Ezt hívom én mézesmadzagnak :) Azzal, hogy ott álltunk egy másik ország határán (ami - mint a délkelet-ázsiai régió része - egyébként is érdekel), akarva-akaratlan eldőlt, hogy egyszer meg kell látogassuk. Akárcsak a Jungfrau Svájcban, aminek csak a lábáig jutottunk el... Mint egy petting után félbehagyott szeretkezés :D Hazafelé meglátogattuk a hosszú nyakúak törzsét, ám ez a falucska egyáltalán nem tűnt hitelesnek, olyan helynek, ahol ezek ténylegesen élnek, termelnek, stb. Valószínűsítettük, hogy kamu az egész. Elképzeltük, hogy reggel összeszedik őket egy busszal, leteszik őket ide, itt fogadják a sok hülye turistát, akiknek eladnak minden "szart" (kézműves termékek), majd este hazamennek. Ehhez hozzá tartozik az is, hogy bár a hosszú nyakúak törzse és szokásai valódi tradíciókból erednek, ezekkel már igazából nem élnek, a nyakukon és karjukon, ill. a lábukon hordott gyűrűket kizárólag azért hordják, hogy azzal bevonzzák a turistákat. Funkciójuk és jelentésük már csak a múlté.

A harmadik nap egy másik cég programjával, de szintén hegyi törzsek látogatásával indult. Az előző napi "élmény" után valahogy nem vágytunk másikra, így - mivel reggel csak minket szedtek fel - jeleztem a srácnak, hogy nem ragaszkodunk hozzá. Megkérdezte merre jártunk tegnap, elmondtuk, majd megjegyezte, hogy az szar, most elvisznek egy igazi faluba. Baromi szkeptikusak voltunk, de beleegyeztünk és végül nem is bántuk meg. Abszolút hiteles helyre vittek minket, egy aránylag nagy falu volt, lakóházakkal, rizsföldekkel, iskolával, templommal és semmi erőszak, nyakba lihegés, hogy vedd meg ezt, vidd el azt. Ezt követően meglátogattunk egy lepke és orchideafarmot, ami nem volt rossz, de sokkal többet vártunk. Itt végre összeállt a csapat: 2 holland csaj, 1 idősebb (talán német) nő és mi. Ez az idősebb nő aztán ki is hullott. Nem tudom mi baja volt, nem érezte jól magát, ezért visszament a szállásra. Tehát négyesben folytattuk az utat, jött a nap legfontosabb része, az elefánt riding (ismét :), a rafting és a bambusz tutajozás. Hiába elefántoltunk a bangkoki programok alkalmával, ez is nagy élmény volt. Ezúttal nem a nyakukban ültünk, viszont mindenkinek jutott egy saját állat és az előzőnél (bár az is szuper környezet volt) nagyobb utat jártuk be. Induláskor vettünk 1-1 fürt banánt, hogy útközben megetessük őket. Az én elefántom baromi falánk volt, gyakorlatilag az első 10 méteren megevett mindent (folyton dugta hátra az orrát, hogy "még-még"), innentől a többieknél lejmolt, nekem pedig fújta fel a port :)

A rafting is jó volt, Évinek az első, nekem a második alkalom. A pálya (szakasz) maga lightos volt, akárcsak a Szlovén, talán még nyugisabb is annál. Éppenséggel el bírtam volna viselni egy erősebb sodrású folyót is, viszont a szlovéniai élményhez képest itt sem a felszerelés, sem a szervezettség nem lett volna megfelelő erre. Ott fullos öltözetet kaptunk és nagyon komolyan vették, hogy a csónakban van egy kapitány, akinek a parancsára egyformán húzunk, dőlünk, stb. és ott érezhetően ennek megvolt a tétje is. Itt - ha valamit nem csináltál rendesen - sem történt semmi probléma. A bambusztutajon való utazás egyfajta levezetés volt, hogy az előző hasonlattal éljek, kb. mint petting után dugás helyett fejsimi :) Persze nem kell mindenben a veszélyt keresni, meg az adrenalint kergetni, végülis mókás kis valami volt, addig legalább ki tudták nyomtatni a fényképeket. Hogy mi is ez? Itthon is szokás már, hogy pl. egy bobpálya bizonyos részére felszerelnek egy fényképezőt, ami minden lesiklóról készít egy fotót, amit később meg lehet vásárolni, papíron, pólón, egéralátéten, stb. Itt nagyon sok helyen találkoztunk ezzel (mondjuk ők manual fotóznak és azt papíron, keretezve adják át), de csak olyan helyeken vettünk (ui. ez plusz pénz), ahol mi magunk nem tudtunk fényképezni. Ilyen pl. a rafting, vagy később (Phuketen) a quadozás. Ezért is van ilyen kevés kép ezekről...

Esténként el-el mászkáltunk, pl. az éjszakai piacra, étterembe, ilyesmi, de ez mind ilyen célirányos út volt, sajnos a városban csak úgy kolbászolni már nem maradt időnk, sem energiánk. Amiért visszamennénk, egyrészt felfedezni, bejárni az egészet, másrészt olyan programok miatt, mint pl. az éjszakai szafari. Sok lehetőség van északon, sokkal több, mint Bangkokban, vagy lent délen... Az igazat megvallva, én a semmit is sokkal szívesebben csinálnám itt (akár heteken keresztül, az esős évszakban is) mint a többi helyen.

Képek Chiang Mairól ITT!

Folyt.köv: Phuket

Roby | 22:46 |

Premier

Még jókor jutott az eszembe (valamikor múlthéten), hogy kéne foglalni jegyet az Alízra, éppen csak sikerült. Így premier napján, vagyis csütörtök este, Imax 3D-ben! :)

Közben kiderült, hogy az új DiCaprio film is a héten startol, "hát azt akkor majd később" - zártuk rövidre. Erre Évi nem nyert rá 2db jegyet? :D

Roby | 21:45 |

Thaiföld 3/1 - Bangkok

Mióta hazajöttünk, nem nagyon volt időnk összefoglalni a minket ért élményeket. A fotókat már kiválogattam, durván 750db kép maradt bent, amit szűrhettünk volna tovább is, de sajnáltuk őket. Direkt ezért upgradeltem a Picassat (+20Gb $5 / év) úgyhogy ilyen jellegű probléma egy darabig nem lesz :D A fotókhoz viszont magyarázat is dukál, legalább egy rövidke kis írás és bár mostanában nagyon sok dolgunk van (munka, tanfolyam, egyéb nyalánkságok), most megpróbálkozom vele... Az előzményekről már beszéltem korábban, ezekre nem térnék vissza, ugorjunk hát bele a közepébe!

A repülőút teljesen simán ment, Bp - Frankfurt, majd onnan átszállással Bangkok. Pontosan nem tudom mennyi időbe telt, de kb. 10-12 óra lehet. Szerencsére este indultunk (visszafelé is), így át tudtuk aludni az utazást. Szinte mindig jó helyeken ültünk, nem a középső sorban, ahol ráddőlnek az emberek, meg át kell rajtuk mászni ha mondjuk wc-re szeretnél menni... ééés, nem utolsó az sem, hogy a fedélzeten (vagy legalábbis a környezetünkben) nem volt hisztiző gyerek... Az ilyenkor gyilkos tud lenni (tapasztalat).

4 könyvet is vásároltunk az út előtt, ezeken felül több blogot és fórumot is elolvastunk a témában. Nagyjából fel voltunk készülve a taxisok világára is, volt elképzelésünk arról, hogyan-mennyért működnek. Pl. hogy van taxióra, de a legtöbbjük nem hajlandó bekapcsolni és előre ki kell alkudni az utat. Volt bennem egy kicsi feszkó, hogy az egész majd ezzel indít. Nos a reptérről kilépve osztottak nekünk egy taxit (tehát nem ilyen leintős balhé volt), aminek örültünk, mert a taxióra alapból be volt kapcsolva. Elindultunk... Egyszercsak az ember elkezd brekegni thaiul. Természetesen egy kurva szót nem értettünk, próbálkoztam az angollal, de abból meg ő nem (vagy csak nem akart - ez a gyanúm). Na most a bangkoki gyorsforgalmi utakon szakaszonként díjat kell fizetni. Ilyen sorompós állomások vannak (kb. mint a határátkelőkön) és akkor mehetsz csak át, ha fizetsz (cash-ben). 2 ilyen ponton haladtunk keresztül, ám azt, hogy mennyit kellett fizetni, nem láttuk. A végén ezek plusz költségként jelentkeztek az órán lévő összeghez képest. Az sófőr innentől mondhatott bármit, de amúgy akármit is mondott, megint csak nem érettük :D Mutattam neki (a tenyerembre firkálva az ujjammal), hogy írja le, mennyi. A piacokon bevett szokás, hogy számológépbe írják be az összeget, elkerülendő a kommunkációs szakadékot. Hiába minden, ezt sem érette (vagy csak úgy csinált). Maradt az, hogy addig adogattam neki a pénzt, amíg nem volt elég. Mindezt kinyitott pénztárcánál... Amúgy nem volt durva, így leírva sokkal rosszabbul hangzik... Később kiderült, hogy nem húzott le, de az, hogy ennyire nehezen értettük meg egymást, megalapozta a hangulatomat. "Szép lesz, ha mindenhol ez megy majd" - gondoltam. Szerencsére nem ez ment, de azért voltak érdekes szituációk. Az egyik tanulság egyébként pont az, hogy nagyon észnél kell lenni. Ha egyedül lettünk volna, nem pedig kettesben, nem hallgatunk egymás józan eszére, valószínűleg többször vittek volna erdőbe...

Bangkokra általában 2, max 3 napot áldoznak azok, akik arra járnak. Amennyire le tudtam szűrni, a legtöbben még ennyit se, sietnek le a tengerparta, aztán ott baszódnak hetekig. Ezek azok, akik évről-évre visszatérnek, mint thaiföld-szerelmesei... El lehet képzelni, mennyire ismerhetik az országot, a kultúrát, a szokásokat, a vallást, stb. Számomra rejtély, hogy miért jönnek el ilyen messzire egy tengerpartért (feltételezem, hogy sznobizmus), de hát nem vagyunk egyformák... Mi 6 napot töltünk Bangkokban. Előre meg volt tervezve minden napunk, bangkoki ill. bangkok-környéki programokkal. Ezekről általában du. 5-6 körül tértünk vissza, így esténként el tudtunk mászkálni olyan helyekre is, amerre nem jártunk volna...

Szállásunk a híres "Khao San Road" szomszédságában volt. Ezt, mint a  "hátizsákosok utcáját" emlegetik. Olyan is... Engem a Szigetre emlékeztet és egyáltalán nem keltett bennem jó érzéseket... Mintha az összes köcsög oda gyűlt volna a világ különböző pontjairól. Tömeg, zaj, kosz. Olyan dolgok pedig, mint az afro-fonás, fogalmam sincs, hogyan kerülnek oda??? A mi szállodánk nem volt elég messze ettől, az ablakunk alatt gyakorlatilag ugyanez ment, csak nem tuc-tuccal, hanem élőzenével. De ezt úgy képzeljétek el, hogy az egymás mellett álló bárok fellépői párhuzmosan játszottak... Bár az ablakokat nem lehetett kinyitni, így is elviselhetetlenül hangosak voltak. Hajnali 2 előtt nem ért véget a buli, addig forgolódtunk (másnap meg kelhettünk korán). A szoba egyébként rendelkezett légkondival (ha már ablakot nem nyithattunk), viszont a második tanulságot itt, ezzel kapcsolatban említeném meg. Előljáróban annyit, hogy szinte mindenre volt "gyógyszerünk", még megfázásra (neo-citran) és torokfájásra (tantumverde) is, bár azt mi se gondoltuk komolyan, hogy ezekre szükségünk lehet. Volt! A harmadik napra kb. annyira lebetegedtünk, hogy felváltva köpködtünk sárgát-zöldet. Ennek 2 oka volt. Az egyik, hogy isteni finom shakek és koktélok kaphatóak akár az utcán járva is, ezeknek pedig nem tudtunk ellenállni. A másik fele, hogy mindenhol légkondi megy, de ezerrel! Étteremben, kisbuszban, taxiban... Ha tuk-tukba ülsz, ott nem, viszont azzal meg mennek mint az állat és mivel egy nyitott járműről van szó, jön a huzat rendesen. Így történhetett meg az, hogy 30 fokban neo-citrant ittunk :))

Anélkül, hogy részletesen beszámolnék minden napról, vázlatosan felsorolom a bangkoki programokat. A képek majd beszélnek helyettünk...
1. Megérkezés, esti séta, vacsi, stb.
2. Városnézés: Grand Palace, Wat Pho, Wat Arun, majd hajóval a Chao Prayan, cél a Tikfa palota (Vimanmek), amit sajnos lekéstünk...
3. Úszópiac, du. vissza Bangkokba: Aranyhegy, este Chinatown, Patpong (a "vöröslámpás")
4. Khao Yai nemzeti park - előtte falusi piac, ox-cart riding (ökrös fogat) - majd vízesés, elefántolás...
5. Bang Pa In, Ayutthaya, vissza Bangkok, plázázás, este Baiyoke torony meglátogatása: 84-ik emeleti kilátó és bár...
6. Amulettpiac, séfafika... (este továbbutazás Chiang Mai-ba).

Egy valamit megemlítenék, ha már lehúzásról és átverésről esett szó. Amúgy is elmondanám, mert ilyen közel még nem álltunk veréshez :D Még utazás előtt Évi olvasott egy olyan helyi látványosságról - vagy inkább cirkuszi mutatványról - amit thai hölgyek intim testrészükkel követnek el. Van pár "versenyszám", mindenkinek más a specialitása, ha bemész egy ilyen helyre, elvileg mindet végignézheted... Nos ez is be volt tervezve, hogy alkalomadtán befizetünk egy ilyenre. Napokba telt, mire rájöttünk, hogy a tuk-tukosok által "ping-pong show"-ként emlegetett program ezt jelentheti. Rátok bízom, hogy kitaláljátok, miért hívják így :D Ezt úton-útfélen ajánlgatják, mindig mindenkit lekoptattunk vele, míg aztán az egyik este, úgy léptünk oda egy tuk-tukoshoz, hogy "vigyél minket a Patponghoz". "Miért akartok ti odamenni?" - kérdezte cinkos mosollyal az arcán. Mondtuk neki, hogy "ping-pong show", úgyhogy miután megegyeztünk az összegben (fuvar), el is indult velünk. Aztán egyszercsak ott voltunk egy sötét utcában, nyugodtan hívhatjuk sikátornak. Leparkoltunk valami sötétített üveges bár előtt, ahol csupa thai gengszter lebzselt. Évi mondta, hogy ne szálljunk ki (végülis addig vagyunk biztonságban), ez nem a Patpong. Tényleg nem az, ui. az egy nagy kivilágított sétány. Pontosabban konkrét élettel teli városrész, kerület. Amíg ott bénáztunk behajolt egy csóka, hogy "na akkor akartok ping-pongot vagy sem?". Nem! - válaszoltuk határozottan, mire a tuk-tuk kikanyarodott velünk és végre Patpong felé vitt. Ezek után azt gondolhatjátok, hogy elkerültük a bajt. Nos nem :) Megérkeztünk Patponghoz, kiszálltunk és még ki se fizettem a fuvart, egy csóka már lecsapott ránk és elkezdett fűzni. A téma természetesen a show volt, hogy ő hol tud és mennyiért. Sajnos elmentünk vele, pedig az utcáról nyiltak olyan helyek, ahol ez korrekt formában is működhetett volna (pontos árlista, stb), de ahová mentünk megintcsak lehúzás volt. Beültünk a bárba, fent a csajok már vonaglottak. Hozzáteszem, bár a thai nők tetszettek nekem (nem kicsit), de ezek rusnyák voltak. A kerítőcsóka mindenképpen akart nekünk egy italt hozni, úgyhogy mondtam, ok, egy sör és egy kóla lesz. Talán 2 nőt nézhettünk meg (nem volt több 10-15 percnél). Az egyik mutatvány egy síp "kitornázása" volt, értsd: feldugta magának, majd háton fekve has- és egyéb, altáji izmok segítségével kitolta magából, miközben az sípolt... Taps! :D A másik egy születésnapi torta (valszeg valamelyik vendégé lehetett) gyertyáinak elfújása volt, de persze nem szájjal... Taps! :D Ami a második mutatványt illeti, ott már távozóban voltunk, ugyanis az előzőleg megbeszélt belépőn felül (ami utólag irreálisan alacsony volt), minden produkcióját már bemutató csajszi odament az asztalokhoz és további pénzeket tarhált. Az elsőnek még kiszúrtam a szemét valami apróval, de a következőnél már bajban lettünk volna... Na itt fogtuk távozóra, ám ekkor elénk állt egy pasas, amolyan kidobó féle (a thaibox nyilván a kisujjában) és lerakta a számlát... Szépen tételesen, first drink, meg a többi... Anyád! Éppenséggel ki tudtuk volna fizetni, de nem szerettük volna... Ráadásul nálam volt az összes (még be nem váltott) dollárom is, tehát ha nem sikerül rendezni a dolgot, csúnyán megkopaszthattak volna... Mi inkább eljátszottuk a hülyét, hogy "jaj, aki behozott minket, az nem ennyit mondott", meg hogy "nincs is nálunk ennyi", stb... Úgyhogy elkezdtünk alkudozni és így kb. 6000eFt-nak megfelelő thai battal mentettük ki magunkat... Amúgy a vicc az, hogy kb. ennyivel kalkuláltunk előzőleg is, csak nem ilyen fos helyen, ill. körülmények közt. Talán majd legközelebb :D Persze mikor kiértünk az utcára, úgy voltunk vele, hogy ilyen butaságot soha többet... Tény, hogy remegett a lábunk, időbe telt míg lenyugodtunk, addig nem is szóltunk egymáshoz. Másnap persze jót nevettünk rajta :)

Bangkoki képek ITT!

Folyt.köv: Chiang Mai

Roby | 21:17 |

Elindulunk...

Roby | 16:02 |

Jaj!

Az indulásig hátralevő idő örvényként szippant magába. Mintha egyre gyorsabban peregnének a percek. Eddig úgy vártam, most meg legszívesebben kérnék 1 hét halasztást. Szerettem volna elintézni, beszerezni mindent, felkészülni lelkileg, agyilag, na meg fizikálisan (ezt jóval korábban kellett volna elkezdeni) és hiába van még 2 nap (inkább csak másfél), már semmivel nem leszek beljebb.  Ráadásul holnap dolgozom is, úgyhogy pénteken délelőtt kapkodhatok. Aztán egyszer csak arra eszmélünk, hogy 35 fok van, nyüzsi, szmog és egy kurva szót sem értünk :D

Roby | 22:41 |

"Ha a hegy nem megy..."

Én azt gondolom, hogy az ember vagy legyen hegymászó (ide tetszés szerint más is behelyettesíthető) vagy apuka! Ha már megmásztad a "hegyedet" vagy ha még nem sikerült, de feladod, akkor jöhet...

Roby | 23:11 |

BUÉK!

Basszus, olyan régen nem írtam, hogy közben a freeblogos szerkesztő is megváltozott. Remélem csak jobb lett, mert a régi botrányos volt...

ex: felmentem a blogodra, hogy hatha talalok ott valami csamcsognivalot
ex: de mivel nagyreszt a gitarjaidrol, meg a maganeletedrol szol
ex: nagy unalmamban lejottem :))))
ex: ne haragudj
Roby: mégis mi a faszról szólna, kérdem abszolute nem támadó jelleggel? :D
ex: marmint a maganelet alatt a kapcsolatod ertem, hogy ide-oda maszkaltok es feneapofatokatdenagyonjolerzitekmagatokat
ex: ez nem igazan erdekel
ex: meg a kutyuk sem
Roby: tényleg nem értem, hogy akkor hogyan jutott az eszedbe
ex: regebben voltak filmek meg konyvek, amiket elolvastal es azokrol irtal
ex: vagy cikkekrol
ex: kozeleti hulyesegekrol
ex: azok jok voltak
Roby: ühüm
ex: de ezzel nem sertegetni akarlak, tok jo az egesz
Roby: nem sértegetsz de egy blog általában erről szól
ex: csak nem az a szegmens, amire kivancsi vagyok
Roby: mondjuk ezzel inkább sértessz :D
ex: miert, ugyanazt mondtam, csak mas szavakkal
ex: regen olyan filozofalgatosabb voltal
ex: azt szivesen olvastam
Roby: hát igazából végére értem a körnek
Roby: legalábbis egyelőre
Roby: következő alkalommal más szinten kell majd, vagy mélyebben vagy inkább a felszínen nem tudom
Roby: de igazából arra jöttem rá, hogy nincs jelentősége semminek
Roby: kell hogy gondokozz és keresd a választ, hogy rágyere, semminek semmi értelme
Roby: de alapból nem jelentheted ki
ex: es akkor nem fogod folytatni?
Roby: hát direkt nem
Roby: majd ha ezzel "kell" foglalkoznom, akkor fogok
Roby: biztos lesz még ilyen ciklus nem is 1

Tulajdnonképpen ezért nem írok. Mert a "feneapofánkat-jódolgunkról", meg a kütyükről minek? Meg persze lustaság is. Egyszer-egyszer lett volna miről, de nem bírtam rávenni magamat. Ahogy nézem, másoknál is elfáradt ez a blog-téma. Biztos valami a levegőben :) Van pár dolog piszkozatban (tudom, már igértem), ezeket tényleg kitolom már, ahogy a lenti posztot is, ami a közelgő utazásunkról szól. "Afeneapofánkat!" :D

Roby | 22:03 |

Hurrá nyaralunk!

Úgy néz ki, hogy minden sínen van az utazással kapcsolatban, csak arra kell vigyázni, hogy mi le ne csússzunk róla, mert az sokba kerülne... A repülőjegyek (oda és vissza, illetve az ottani belföldi járatok), a szállásaink, a programok 99%-ban le lettek foglalva, részben vagy teljesen ki lettek fizetve, úgyhogy akár beszélhetek is róla.

A cél Thaiföld, az időpont jövő január vége, február eleje. Asszem 18 nap (utazással együtt persze). Az egész onnan indult, hogy Vietnám/Kambodzsa után elhatároztam, ha lehetőségem lesz rá, bejárom azt a régiót, mert érdekel az egész. Nem feltétlenül Thaiföld (mindjárt el is mondom miért), de nyilván azt se hagynám ki...

Ezt az évet úgy gyűrtem le, hogy szándékosan tartalékoltam a szabadnapjaimat arra az esetre, ha minden más feltétel adott lenne, ez se okozzon problémát. Ami az anyagi részét illeti, korábban már említettem, hogy éppen csak megvan rá a pénz, ráadásul a dolgok jelenlegi állása szerint, egyáltalán nem biztos, hogy az állásom megmarad, de leszarom! Az igazság az, hogy baromira elfáradtam és így visszagondolva, egyáltalán nem jó, ha az ember év közben nem pihen, tehát ez a taktika nem volt valami okos húzás tőlem, de most már legalább tudom.

Visszakanyarodva Thaiföldhöz: Cirmivel volt egy megállapodásunk, hogy bárhova mehetek, de oda nélküle nem. Hogy ennek mi az oka, érdekli az ország vagy csak a thai örömlányoktól félti az erkölcseimet (mondjuk én is félteném, haha), nem tudom (ez hülyeség, érdekli persze), a lényeg, hogy amennyiben oda vettem volna az irányt, őt nem hagyhattam volna ki.

Engem amúgy sokkal jobban érdekelnek a környező területek, de az is igaz, hogy Thaiföld - mint bejáratott túrista célpont - a körülményeket tekintve, sokkal rendezettebb, szervezettebb mint bármi más. Aránylag sokat nézem a Travel Channelt, ahol egyszer Laoszban kalandozó túristákat kérdeztek, akik azt mondták Laoszról: "Laosz olyan, amilyen Thaiföld lehetett 100 évvel ezelőtt". Nos engem sokkal jobban érdekel az ilyesmi, de azt is elfogadom, hogy Cirmi nem akar nomád körülmények közt "nyaralni", így ezzel a kalandtúrákat szervező irodák ajánlatai ki is lőttük...

A hagyományos irodákét viszont miattam. Nekem a svájci tapasztalat éppen elég volt és ha ilyen távolságban elutazom, nem búszból akarok villám-világot-látni, hanem testtel és lélekkel megélni, megérinteni, belélegezni, megkóstolni, stb.

Marad az, hogy magunk megyünk, kettecskén. Bevállalos, de ez csak emel a kaland-faktoron. Annak ellenére, hogy igyekeztünk a lehető legtöbb dolgot itthonról lezsírozni, bőven ér majd minket meglepetés, ebben biztos vagyok. A kultúrális, nyelvi, egyéb különbségekből adódóan csomó olyan szitu érhet, amire nem tudunk felkészülni.

Csak 3 városban leszünk, Bangkokban, Chiang Maiban, majd végül Phuket szigetén pihenjük ki a fáradalmakat, de ez azt is jelenti, hogy leszünk északon és délen egyaránt (keleten sajnos nem), látunk majd városi nyüzsit éppúgy, mint természet nyújtotta szépségeket.

Roby | 22:06 |

Vissza a gyökerekhez

Roby | 11:45 |

Freak of nature

Ha most az jön, hogy magától elmúlik a fogfájásom és elkezdek tüsszögni, beszarok!
Ettől függetlenül ma elmegyek a dokihoz, mert még fájogat...

Roby | 6:57 |

Fél lábbal a koporsóban

Úgy érzem magam, mint Mel Gibson a Halhatatlan szerelem c. filmben. Tudjátok, amikor a palit hibernálják és évtizedekkel később ébresztik fel, mikoris a szervezete rohamtempóban kezdi behozni az "átaludt" éveket, így napokon-heteken belül megöregszik.

A múlt hétvégébe úgy mentem bele, hogy volt valami kis meghűléses feelingem. Nem tüsszögtem, nem taknyoltam, viszont a torkom fájt és gyanítom hogy lázam (vagy legalább hőemelkedésem) is volt. Nem mértem, mert a láz is egy olyan dolog, amiről jobb nem tudni :D

A hét elején valamitől sok volt a savam és reflux-szerű tüneteket produkált. Szokott ilyen lenni, de nem egész nap és nem 3 nap zsinórban. Amúgy megfigyeltem, hogy pl. a pizza után szokott ilyesmi lenni, ezért már legalább 1 éve nem eszek pizzát. Kívánom, de az utóhatás nem éri meg. Valószínű, hogy a tésztában van valami, amit nem bírok. Pasz.

Na szóval ez ment kb. szerdáig, igyekeztem közben az étkezési szokásaimtól eltérő módon rendszeresen táplálékot bevinni, reggeli, ebéd, uzsi, vacsora és sok folyadék. Ez végre el is múlt, amikor beütött a fogam... Most az fáj, de nem akárhogyan. Tegnap este megettem egy almát és pont mikor befejeztem (előtte már fájogatott lightosan), iszonyú keményen elkezdett szúrni, zsibbadni, nem is tudom mi a jó szó erre... De nem ám csak az az 1 fog, hanem az egész állkapcsom! Éppen csak, hogy nem vertem magam a földhöz...

Ilyenkor persze rögtön fogorvoshoz kéne menni, dehát dolgozni kell, így be is mentem, ügyelve közben arra, hogy ne érjen össze az alsó-felső fogsorom. Nyitott szájjal kb. Mire beértem, tiszta cserép volt a pofám :D Orvoshoz csak holnap este tudok menni, addig nyitott száj és krumpliorr. Ma össz-vissz egy levest ettem, most csináltam 1 liter banánturmixot, talán azzal elleszek.

Más:

Ígértem, hogy írok az utazásról. Így is lesz, valszeg a következő posztban. Most csak annyit, hogy ugye van 18 nap szabim. Minden évben kitalálják, hogy "ki kell venni idén, nem lehet átvinni". Aztán mégis... Idén is elkezdtek keménykedni, én meg mondtam hogy leszarom. Én vagyok az, aki becsületesen bejárt, pont ezért (mivel mindig szem előtt vagyok) folyamatosan kaptam a munkát, stb. Tehát a szabadságaim száma valós jogosultságaimat jelenti és ez nem képezhet vitaalapot. Ami jár az jár és akkor, amikor akarom!

Na ma értekezletünk volt... de ne rohanjunk előre! Mikor beértem, elkezdtem dolgozni. Sok melóm van most, ráadásul párhuzamosan piszkálnak több dologgal, koncentrálni sem bírok egyszerűen. Pedig ezért nem mentem egyenesen a fogorvoshoz, hogy tartani tudjam a határidőket... Na szóval dolgozom, egyszercsak megszólal a tűzjelző... El kell hagyni az épületet, nagyszerű! szép komótosan felöltöztünk, leoltogattunk mindent és elindultunk kifelé. Szó ami szó, eltartott egy darabig. A lényeg, hogy mire kiértünk az épület elé, az utcára, már mindenki elindult befelé: "köszönjük, ennyi volt". Anyátok!!! Ekkor ott tartottam, hogy fogom magam és otthagyva mindent (le van szarva, mi nem készül el) hazamegyek, pontosabban a fogorvoshoz. Pechemre nem volt szabad időpont, így maradtam.

Szóval ma értekezletünk volt, amin a szabadságolás is szóba került. "Ki kell venni, nem lehet átvinni" - hangzott el ismét. "Én átviszem" - mondtam komoran (farkincám aznapra már tele volt, elhihetitek) majd megismételtem: "Én át fogom vinni". Na mintha rajtam állna a dolog... átviszem én a lehetetlent is, muhaha!

Aztán addig keménykedtek, míg mondtam: "Ok, kiveszem most (értsd idén, lehetőleg decemberben, a legnagyobb hajtás közepén), majd kiveszem a jövőéviből is ugyanezt januárban és akkor 2 hónapig nem láttok!" Na ez rögtön megtörte a jeget, hogy akkor majd intézkednek, vegyem ki a nagyját és valami picit át lehet vinni. "Nem!" - mondom - "valami picit most kivehetek, de ami az útra kell, azt átviszem". A válasz az volt, hogy 6-8 napot megpróbálhatnak igazolni nekem. "Ok, akkor 8!" :D Ez azt jelenti, hogy a 2 hetes úthoz, a hétvégéket leszámítva 10-12 nap kell (17 nap, 14 éjszaka amúgy), szóval ennyit kell hozzátennem a 8-hoz. Egye fene. Azért mégis más, mintha feleslegesen veszett volna oda. Így csak a fele fog. Mert azt ki kell vennem, de nem tudom még, hogy mikor és mire...

Roby | 20:12 |

Összefoglaló

Rég nem írtam ide, pedig tulképp lett volna miről. Persze semmi fontos dolog, csak olyasmi, ami máskor is. Pl. elolvastam pár könyvet, melyek megihlettek, aztán a jegyzeteknél, vázlatoknál tovább nem jutottam... Talán majd később, de inkább nem ígérek...

Láttunk egy halom filmet, már felsorolni sem tudnám... Mondjuk a Két szeretőt kiemelném, ebből kiindulva írtam volna a "minden férfi fasz, amelyik nem, az balfasz" c. posztot...

Aztán voltam Mr.Big koncerten, amit nagyon vártam már. Szinte mindenki az év koncertjeként könyveli el és bár volt "lúdbőrős" élményem (ami mérce), valahogy vegyes érzésekkel távoztam...

Voltunk a Pálinkafesztiválon is, ami a tavalyi szárny-, pontosabban száj-próbálgatások után, idén flottabbul ment. Gyakorlatilag elköltöttük az összes pénzünket (értsd: ami nálunk volt), ettünk kolbásztálat, ittunk mindenféle finom páleszt, majd egy isteni szilvalekváros haséval zártam a sort (Cirmi sajnos immúnis az édességre). A végére sikerült becsípnünk, de mire a várból lesétáltunk a Deákig, nagyjából ki is tisztult a fejünk.

Lassan el is érkeztünk napjainkig, gyakorlatilag a 4.-ik évfordulónk napjáról kell csak beszámolnom, amit szándékosan elnapoltunk, hogy a hétvégére essen és amit - akárcsak tavaly - ismételten a Só utcai Bangkok étteremben ünnepeltünk meg. Most is finomakat ettünk (különösképpen a levest emelném ki), viszont a mennyiség hagyott némi kívánnivalót... A végén muszáj-desszerttel fejeztük be, hogy ne maradjon hiányérzetünk.

És hogy mi van most? Először is elegem :D Ez mondjuk nem újdonság. Egész évben tologattam a szabadságomat, hogy majd év végén, következő elején valami... Ha lesz rá pénzem mondjuk. Ami azt illeti, nagyjából megvan, de tartalékom kb. semmi. Pedig mostanában érdekes állapotok uralkodnak (vagy inkább fejetlenkednek) odabent. Nem lehet megjósolni, hogy mit hoz a jövő. A jelenlegi helyzet tehát óvatosságra intene, de muszáj kikapcsolnom (manapság se bent, se itthon nem érzem jól magam), ebből kifolyólag túlságosan is akarom ezt az egészet. Mármint az utazást. Erre hamarosan visszatérünk, mert jelenleg úgy áll, hogy a szervezett utakkal nem vagyunk elégedettek, ezért kettesben tervezzük az idegen világ meghódítását (muhaha). Bevállalós...

Most tehát a "b.sszuk el az összes pénzt, aztán majdcsak lesz valahogy" filozófiát követem. Ami (nem kicsi) áldozatot megteszek ezért, hogy pl. bkv-val járok, így spórolva a benzinen. Kb. másfél óra az út, a végén negyed órás sétával, ami ebben az időben különösen szar, de valamit valamiért...

Sokkal nagyobb érvágás az, hogy eladtam a Kotzen stratocastert. Bizony Fafara, autogramostul :( Mondjuk egy ideje már nem játszom rajta és a hatos számú hangszer úgy érkezett, hogy valaminek majd mennie kell, tehát nem volt váratlan fordulat... de azért fáj. Szép hangszer volt, de igazából nem az én világom. Kérdés, mi legyen a Wolfganggal? Eddig vagy-vagy voltak, de valszeg neki is mennie kell majd...

In memoriam STR145RK

Roby | 22:32 |

Roby | 22:06 |

Marilyn Manson - Út a pokolból (részlet)

"Egy hónapon belül Párizsba kellett mennie, hogy az egész nyarat ott töltse... A levelek, amelyeket az óceán két partjáról küldözgettünk egymásnak, hevesek voltak és nagy reményekre ébresztettek engem. Amikor aztán visszajött, a kapcsolatunk még a korábbinál is szenvedélyesebbé vált. Kétségbeesetten vágytam a szerelmére (de legalább arra, hogy megint lefeküdjön velem), egyik éjjel megcsörgettem a személyi hívóját. Pár perccel később megcsörrent a telefonom. Felvettem a kagylót.
- Miért csörgette meg ezt a számot? - kérdezte egy ellenséges férfihang
- Ez a barátnőm száma - mondtam harciasan
- Meg az én menyasszonyomé - vágott vissza.
Abban a pillanatban úgy éreztem, megfagy és darabokra hasad a szívem és a szilánkok sebeket ütnek a testem belsejében.
Nem lett dühös, nem fenyegetett meg azzal, hogy kicsinál. Megdöbbent, legalább annyira, mint én. (ismerős sztori - blogszerk.)
...
Amikor rádöbbentem, hogy Rachelle elárult engem, és már valaki máshoz kötődik, megfogadtam, hogy érzelmileg lezárom magam a világ elől, és soha több senkiben sem fogok megbízni. Nem akartam, hogy az érzéseim ismét elsodorjanak valamerre; véget kellett vennem annak, hogy saját gyengeségem, rossz emberismeretem (pontosabban rossz "nőismeretem") áldozata legyek. A seb, amelyet Rachelle ejtett ratjtam, sokkal mélyebb, mint bármelyik, amit azóta én okoztam magamnak. Részben dühből, részben bosszúból elhatároztam, hogy híres leszek és elérem, hogy megbánja, hogy kirúgott. Akkoriban a frusztrációmnak volt még egy másik oka is: elegem lett a zenei újságírásból. A problémát nem a magazinok, nem is az írásaim jelentették, hanem maguk a zenészek. Minden sikeres interjú után egyre kiábrándultabbá váltam. Senkinek sem volt semmi mondanivalója. Úgy éreztem, inkább válaszolnom kellene a kérdésekre ahelyett, hogy felteszem őket. A másik oldalon akartam állni. 

Akkoriban filozófiával, hipnózissal, kriminálpszichológiával és tömegpszichológiával foglalkozó könyveket olvastam, meg persze okkult sztorikat, és megtörtént eseményeken alapuló krimiket. Emeleltt iszonyúan unatkoztam, amikor odaültem, és bámultam a Wonder Years ismétléseit meg a beszélgetős műsorokat. Rádöbbentem, mennyire hülyék az amerikaiak. Mindez arra ösztönzött, hogy belekezdjek egy tudományos kísérletbe, és kiderítsem, vajon egy fehér, nem rapzenét játszó együttes megúszhatja-e, ha a 2 Live Crew mocskos mondókáinál jóval durvább és tilalmasabb szövegeket énekel. Előadóként a leghangosabb, legállhatatosabb ébresztőóra akartam lenni, mert úgy láttam, nincs más mód arra, hogy a társadalmat kizökkentsem abból a kómából, amibe a kereszténység és a média taszította.
...
Úgy volt, hogy saját nevemet használom amikor fellépünk, de szükségem volt egy titkos személyazonosságra, hogy a 25th Parallelben írhassak a saját zenémről. Ezért aztán hosszas töprengés után kiválasztottam egy álnevet, egy művésznevet, aminek olyan mágikus csengése van, mint annak, hogy hókuszpókusz vagy abrakadabra. A Marilyn Manson olyan volt, mint a modern Amerika szimbóluma. Abban a pillanatban, amikor először leírtam egy darab papírra, éreztem, hogy ez az, megtaláltam, Marilyn Mansonná  akarok válni. Az álszent képmutatók, akikkel életemben találkoztam ... (felsorolás) meg a többiek mind, segítettek nekem abban, hogy felismerjem: minden embernek van egy sötét és egy világos oldala, és ezek az oldalak nem léteznek egymás nélkül. Emlékszem, a középiskolában az Elveszett Paradicsomot olvastam, és szinte fejbe csapott a tény, hogy miután Sátát és angyaltársai fellázadtak a mennyek ura ellen, Isten reakciója az volt, hogy megteremtette az embert, csupán azért, hogy attól fogva egy sokkal csekélyebb hatalommal rendelkező, de ugyanúgy az ő képére formált társa legyen. Más szóval: John Milton véleménye szerint az ember a saját létezését nem csupán Isten jó szándékának, de legalább olyan mértékben Sátán gonoszságának is köszönheti.

2 lábú állat az ember, természeténél fogva (ezt nevezhetjük ösztönnek vagy akár eredendő bűnnek is) a saját gonosz oldala felé tendál - ez lehet az egyik oka annak, hogy az emberek miért kérdeznek állandóan a nevem sötétebbik feléről, és miért nem foglalkoznak soha Marilyn Monroe.val. Bár Marilyn Monroe a szépség és a csillogás jelképe, neki is volt sötét oldala, ahogy például Charles Mansonnak is volt jó, intelligens része. A jó és a gonosz közötti egyensúly, a döntések, amikor a két oldal közül választunk, véleményem szerint személyiségünk és emberi mivoltunk legfontosabb aspektusainak tekinthetők."

Roby | 9:01 |

A nap mondása

"Élménygyűjtő vagyok, nem kurva!" :D

=> Link

Roby | 12:43 |

Reggeli hírlevél

Hey Folks,
Check out this new video for my tune 'Paying Dues' of the upcoming release 'Peace Sign'.
The cd will be released September 29th with a 2 month tour to follow (UK/Europe).

Sincerely,
Richie Kotzen

Update: cover és +1 új szám

Roby | 8:19 |

INK

Régóta szeretném megnézni a Miami Ink részeit, de olyan hülye időben megy, hogy eddig egyetlen egyet sem sikerült (csak a promókat láttam). Az igazat megvallva hétköznap nem is nézek tévét, rendszeresen egyáltalán nem tudnék odaülni. Most viszont egészen véletlenül felfedeztem a youtubeon, igaz hogy csúnyán szétdarabolt részek, de így is szórakoztató. Mellesleg ezzel egyidőben a Lelke rajta c. könyvet olvasom (melyet még ajándékba kaptam Évitől) és bár semmiféle szándék nincs emögött, nem merném kijelenteni, hogy az első és idáig egyetlen tetoválásomon kívül nem lesz több...

Szándékosan nem az ilyeneket emelem ki, sokkal inkább ezeket. A motiváció hasonló, de a második meghatóbb történet...

Roby | 22:31 |

Roby | 18:05 |

Roby | 22:03 |